Amikor elkezd az ember valamilyen spirituális, természetgyógyász vagy egyéb segítő jellegű dologgal foglalkozni, gyakran felmerül a kérdés, hogy kérhet-e a tevékenységéért pénzt, ha kér mennyit és hogyan? Én azt gondolom, hogy bármilyen élethelyzetről is beszéljünk, a kulcs az egyensúlyra való törekvés. Amikor segítünk, akkor adunk. Adjuk a tudásunkat, a munkánkat és az időnket. Az egyensúly akkor áll helyre, ha ezért kapunk is.
Én nem ebből élek…
Gyakran beleesünk abba a hibába, hogy a megélhetésünket azonosítjuk a segítői munkánkkal. Az egyik jellemző gondolat, hogy „..De én nem ebből élek, ezért nem kérek érte semmit”. Ebben az esetben felborul az egyensúly. Gyakran előfordul, hogy ezért nem jönnek hozzánk vissza. Ha akit kezeltünk nem tudja „kifejezni a háláját”, kialakul benne a tartozás érzése, ami kellemetlen lesz a számára. Ez a kellemetlen érzés társul hozzánk, majd a kezelésünkhöz, ami jóérzésű emberben előbb-utóbb ellenállást szül. A tartozás állapota alá-fölé rendelt viszonyt hoz létre. Én azt gondolom, hogy a segítői munka alapja csak mellérendelt viszony lehet.
Én ebből élek
A másik nagy hiba, a „..De én ebből élek!”. Azt gondolom, hogy amikor egy segítő már képes megélni a munkájából, az egy szerencsés állapot. Ám a szükségleteink és az igényeink gyakran nem egyeznek. Ilyen esetben, ha a jólétünk igényszintjéhez mérjük a munkánk árát, ismét felborul az egyensúly. Persze nem könnyű, hogy ebben a mai világban jól értékeljük (jól árazzuk be) magunkat. Amikor ezt tesszük, nem árt szem előtt tartani, hogy nem a megélhetésünk a cél. A segítői munka a cél, és hogy azt jól végezzük. A megélhetés ebben az esetben egy kegyelmi állapot, ami a jutalma a jól végzett munkának. Ez a szemlélet (a piac szabályzó elvein felül) segít abban, hogy elkerüljük a csalódást.
Három „segítő” példa
Sokféle ideológiát hallottam már ebben a témában és igyekszem mindegyiket tiszteletben tartani, de közülük néhányat mégis megemlítenék.
„Nem kérek semmit, mert Jézus sem kért.” Igaz, de Jézus fizikai léte átlényegült a szentlélek által. Vagyis krisztusi állapotban volt, ami fölöttünk (előttünk) van. Nem beszélve arról, hogy tanító szándékkal cselekedte meg a csodákat. Tanítóként segített.
„Nem kérek pénzt, de abba az edénybe tehetsz adományt, ha jónak látod.” Ebben az esetben teljesen a másik félre bízzuk, hogy értékelje a munkánkat. Mi fensőbbségesen, vagy alázatosan kivonulunk belőle. Az ügyfél elégedettségére és megfelelő értékrendjére bízzuk a döntést. Ennek van pozitív hatása, de van negatív is. Amennyiben nem egy jótékonysági intézmény tagjaként dolgozunk, (ahonnan biztosított a megélhetésünk) nincs beleszólásunk az egyenlőség fenntartásába.
„Márpedig az én időm drága!” Ebben az esetben eleve rossz a hozzáállásunk. Jellemzően az ilyen „segítség” alapból túlértékelt. Esély sincsen az egyensúly megtartására, mivel ebben az esetben mi lettünk az árucikk, nem pedig a szolgáltatás, amit nyújtunk.
Az egyensúly a segítő feladata
Egy fénymunkásnak, egy segítőnek nem árt törekednie az egyensúlyra az élet minden területén. Az egyensúly felbomlása negatív energiákat hoz, ami előbb-utóbb hatással lesz a munkájára is. A munkavégzéshez hozzátartozik annak ellentételezése is. Így ebben is törekednünk kell az egyensúlyra. Mert nem a megélhetés a cél, hanem maga a segítő munka! A megélhetés pedig csak eredménye a jól végzett munkának.
energiafonat