Az idős őszhajú férfi egy padon ült a folyóparton. Csak az időpont, ami némileg meglepő volt, hiszen ebben a korai órában még alig-alig ébredezett a város. Azt hihetnénk, hogy ilyenkor semmi sem zavarhatja a napfelkeltére váró férfi nyugalmát, de tévednénk, mert egy fiatalokból álló csoport haladt a folyóparton, és közben hangos szóváltásokkal és röhögcséléssel szennyezték a pillanat hangulatát. Az ürülő vodkás üveg, és egy vicces cigaretta is lassan körbejárt közöttük. A négy fiatal közül az egyikük józanabb volt a többinél. Talán szülei vallásossága, talán a rossz pia volt ennek az oka, de az biztos, hogy ő inkább csak a cigiből szívott. A padhoz közel érve a csapat legharsányabb tagja a cigarettacsikket az öregember felé pöccintette, miközben közönséges heherészésével egyértelművé tette, hogy ártani akart és ezt szórakoztatónak tartja. A „józan” megállította a kötekedést, majd a csoporttól elszakadva a férfi felé indult. Egy vagyok!
– Elnézést kérek a barátom viselkedése miatt. Már sokat ivott.
– Semmi gond, fiatalember.
Miközben a többiek lassan továbbhaladtak, és évődve jelezték, hogy ugyan szomorúak a társaság felbomlása miatt, de azért megvárni nem fogják, a fiút valami arra késztette, hogy az öreggel maradjon és megkérdezze:
– Jól van?
– Nagyszerűen.
Bár a válasz egyértelmű volt, ő mégsem tudott elszakadni az idős embertől, ezért folytatta.
– Mondja! Mit csinál itt ilyenkor?
– Rád várok.
A fiatalember zavartan kérdezett vissza:
– Rám? Miért?
– Mondanom kell neked valamit!
A döbbent csendet a folyó csobogása és a távolodók egyre halkuló zsivaja kísérte. A fiatalember szinte megbabonázva figyelte az idős férfit, aki a lélegzetvételnyi szünet után folytatta:
– Kérdezz!
– Mit?
– Amiért jöttél.
A furcsa pillanatban szinte megállt az idő és az emlékek tiszta képeket rajzoltak a fiatalember agyába. Képeket a gyerekkoráról, a szüleiről és a régi épületről, ami előtt reggelente el szokott menni. Miközben az idős férfi bátorító mosolyát figyelte, elméjében lassan körvonalazódott egy kérdés:
– Te vagy Isten?
– Te? Olyan nincsen! Csak Én Vagyok!
A fiatalember zavartan próbálta megérteni amit hallott, de mielőtt ez bekövetkezhetett volna, az idős férfi folytatta:
– Itt minden, amit látsz, beleértve magadat is, csak energia. Pontosabban az energia anyagi kivetülése. Ám mindennek a legmélyén ugyanaz az energia van. Nevezheted Istennek, Életenergiának, vagy aminek akarod, de ez akkor is „csak” az energia. Ez az energia mindent összeköt. Mindent ez alkot. Ezért nincsen Te, és nincsen Más, csak Én! Mert minden Én vagyok!
A mondat végén a felkelő nap első sugarai megjelentek a horizonton és elvonták egy pillanatra a fiatalember figyelmét. Hunyorogva csodálta meg a fényt, ami lassan elűzte a sötétséget, majd visszafordult, de már nem volt kihez. Az idős férfi eltűnt és ő egyedül találta magát. „Egyedül vagyok” gondolta, majd halvány mosollyal szóban is hozzátette:
Egyedül? Nem. Nem egyedül, hanem Egy vagyok! A mindenséggel egy vagyok!
energiafonat
