A mágusok ideje című könyv mindjárt az első oldalon egy társadalmunkat bíráló gondolatsorral kezdődik és eközben annak kinyilatkoztatója azt is megállapítja, hogy a történelem ismétli önmagát. Ezt a bírálatot a könyv egy idős szereplőjétől olvassuk, akit nyugdíjas biológia tanárként ismerhetünk meg. A nyugdíjas tanár – Tatár Béla – élete olyan fordulatot vesz, ami gondolkodóba ejti. A tragikus események hatására eltöpreng azon, hogy vajon mekkora a személyes felelőssége abban, hogy a világ ilyen irányba halad. A regény egy részlete – Tatár Béla gondolataival – egy korábbi cikkben olvasható (Társadalomkritika:Merre megy a világ?).
Ciklikus ismétlődés nemcsak a történelemben
Világunk minden tekintetben a ciklikus ismétlődésen alapul. Ilyen az élet rendje. Születés, élet majd a végén lezárásul érkezik a halál. Természetesen ez is csak egy ciklus, ami arra enged következtetni, hogy folytatódik az élet egy újabb születéssel. Az már hitbéli kérdés, hogy lélekvándorlásról beszélünk, vagy egyszerű faj fennmaradásról. Mindkét esetben a „történelem” ismétli önmagát. Joggal vetődik fel a gondolat, hogy ezek a ciklusok vajon mi-célt szolgálnak? Szolgálnak-e egyáltalán valamilyen célt, vagy csak az élet körforgása tükröződik vissza bennük? Bárhogy is legyen, az élet minden területén jelen van ez az ismétlődés.
Kicsivel hosszabb részlet a könyvből!
Konfliktus, indulat, felelősség, történelem…
Az idős biológia tanárt a társadalmi felelősség tudat cselekvésre ösztönzi. A cselekvés pillangó hatásként kapcsol össze eseményeket, embereket és indít el változást. Változást, ami cseppet sem ellentétes a ténnyel, miszerint a történelem megismétli önmagát. Érdekes kérdést vet fel. Vajon mekkora az egyén felelőssége? Gyakran nyugtatjuk magunkat azzal, hogy; „Mit tehetnék én egyedül?”. Ám amennyiben a ciklikusság világában élünk, akkor bele kell nyugodnunk, hogy eljön az a pillanat, amikor már nem tudunk kibújni a cselekvés kényszeréből. Ez a pillanat adja meg a választ a kérdésünkre: Azt tudjuk tenni, amit az ismétlődés során kikényszerít belőlünk a pillanat.
Vajon hősnek kell születni?
A nyugati világban a hős kultuszt leginkább a szuperhősökkel lehet azonosítani. Ennek egyik ismérve, hogy a hős, egy olyan emberszerű lény, aki hatalmas erejével képes megmenteni minket. Ehhez hozzá tartozik az is, hogy hősünk vagy földönkívüli, vagy mutáns. Emberfeletti képességek birtokában van, amit számunkra elérhetetlen módon szerzett. Ezért, jobban tesszük, ha megvárjuk, hogy megmentsen. Természetesen ő megment. Talán ez a jutalmunk, hogy nem csináltunk semmit. A nyugati hőskultuszban rejlő tanítás; Te várj a hősre! A többi nem a te dolgod.
Korábbi cikkünk: Kihívás: A szuper Höss!
Ezzel szemben keleten!
A keleti hősök is szinte ember feletti képességekkel rendelkeznek, de ők ennek ellenére emberek. Emberek, akik kitartó munkával és gyakorlással szerezték meg ezt a képességet. Persze ebben az esetben is a hős menti meg a világot és az emberek félve várják, hogy végezzen. Itt is megvan az önálló cselekvés hiányára bátorítás, bár előfordul, hogy a hős annyira magával ragadó, hogy az emberek vakon követik. Tehát a keleti hőskultuszban rejlő tanítás a várj, vagy kövess vakon! Ezzel ellentétben mi van nálunk?
A mi szuperhőseinket a történelem adja!
A fentiekkel ellentétben a mi hőseink nem születnek csodás képességekkel – már, ha a makacsságot és a kitartást nem tekintjük annak -. Olyan emberek, akik valamilyen élethelyzetben elég makacsul ragaszkodnak ahhoz, amit jónak tartanak. Például Dugovics Titusz, mikor leveti magát az ellenség zászlójával és zászlóhordozójával a mélybe. Vagy Szondy György, aki nyolcvan emberével állta a tízezer fős török sereg útját. A mi hőseink ilyenek és mivel nem születtek emberfölötti képességekkel, ezért általában bele is halnak. Viszont arra tanítanak, hogy nincs olyan kétségbeejtő helyzet, amin ne lehetnék úrrá, ha megküzdünk érte. Ám a nyugati és keleti kultúra láthatóan egyre jobban terjed minálunk is. Talán ezért nézik végig az emberek, mikor valaki bajba kerül az utcán. Vagy csak a könyv gondolatai szerint: A történelem ismétli önmagát!
energiafonat