Nagyon régóta írok. Azt hiszem, nagyjából azóta, amióta megtanultam írni. Először mindenféle díszes füzeteket körmöltem tele a történeteimmel (ezek eleinte a kedvenc regényeim folytatásai voltak, vagy olyan verzióik, amikbe beleírtam magam – így utólag visszagondolva, sosem írtam jó indián-regényeket 😅). Aztán pár év elteltével elkezdtem a saját történeteimet írni. Ez a szenvedély egészen addig fokozódott, hogy mostanra három regényem (Gyufaláng, Edinburgh kék fényei és Éjfekete), illetve egy novellám is megjelent (A szikra). Írás
De hogyan is jutottam el butuska regényfolytatásoktól odáig, hogy LMBTQ+ regényeket írjak?
Az írás kezdeti lépései
Eleinte nem terveztem, hogy emellett a témaválasztás mellett fogok kikötni, annak ellenére sem, hogy szinte minden történetembe bekerült egy-egy ilyen szereplő kisebb-nagyobb szerepekbe. Gimnáziumban összebarátkoztam egy meleg fiúval, aki szintén hobbi szinten írt történeteket. Vele kezdtünk bele közös félig napló, félig regény valamibe. Szereztünk egy hatalmas, vastag spirálfüzetet, ami az egyik héten nála volt, a másikon nálam. Mindig mindenhova vittük magunkkal, nehogy a szüleink vagy bárki illetéktelen beleolvasson. Egy rettenetesen szirupos romantikus fantasy-t írtunk a saját mindennapjaink eseményeivel, kihívásaival megtűzdelve, ott folytatva a történetet, ahol a másik előzőleg abba hagyta. Írás
A barátom minden félelme és aggodalma megjelent azokban a sorokban. Meg úgy általában az egész életünk, hiszen a regény történésein keresztül igyekeztünk megválaszolni egymás problémáit. Aztán véget ért a gimnázium, ő kinőtt az írásból, én pedig nem. Viszont még nekem is évekbe telt rádöbbenni, hogy olyan emberek sorsát szeretném megismertetni az olvasókkal, amilyen ő is.
Ahogy mondtam, szinte minden történetemben megjelent valamilyen LMBTQ+ szál. Például a legelső, jelenleg Wattpadon olvasható regényemben, a Lázár Péterben, a főszereplő lány (Lilli) két barátnője egy leszbikus párt alkot. Vagy a Három Lépés című történetemben is vannak meleg és biszexuális karakterek, itt viszont ketten már kvázi-főszereplők (több szálon fut a cselekmény, a múltbeli történések az ő szemszögükön át kerülnek bemutatásra).
Blog és a Gyufaláng írása
Teljesen tudatosan akkor döntöttem el, hogy ezentúl LMBTQ+ személyek főszereplésével szeretnék történeteket írni, amikor megcsináltam a HundredMoors nevű blogomat. Nagyjából ekkor kezdtem el írni a Gyufalángot is, úgyhogy ez a „vállalkozás” rögtön két szálon indult el. A blogos történeteimet szerették az olvasók, és ez is megerősített abban, hogy a Gyufalángnak meg kell születnie.
Igaz, eleinte tartottam attól, hogy mit fognak gondolni az emberek, és hogy vagyok-e elég bátor ezt teljes erőbedobással vállalni. Aztán gyorsan rájöttem, hogy nem érdekel, hogy ki mit gondol, és ki mennyire ítél majd el ezért. Tudtam, hogy a fogadtatástól függetlenül vállalom majd, akármi is jöjjön reakcióként. Elhatároztam, hogy igen, ezt akarom csinálni, hiszen semmilyen alkotás nem szólhat csak és kizárólag az (idejétmúlt) elvárásoknak megfelelésről. Nagyon kevés mű született volna meg, ha mindig mindenki csak azt választotta volna, ami úgy általában „megfelelt”.
Aggodalmaim
Egyébként ezer más aggodalom is gyötört, a legfontosabb talán az, hogy vajon hitelesen fogom-e bemutatni például a meleg embereket. De szerencsére vannak segítőkész barátaim, akikhez bármikor fordulhattam és fordulhatok a leghülyébb kérdéseimmel is. Illetve van egy örök-béta olvasóm, aki szintén rengeteget segít a történetek készülése alatt. Ő olvassa először az elkészült részeket, ő véleményezi, jelzi, ha valami unalmas, nem elég gördülékeny, vagy esetleg a megvalósítása nem igazán passzol a történet addigi hangulatába.
Röviden összefoglalva így lett az egész gyerekkoromat végigkísérő hobbiból mára már életforma. Az írás elidegeníthetetlen részét képezi a mindennapjaimnak, amivel a legfárasztóbb időszakok alatt is mindig igyekszem foglalkozni.
S. A. Locryn