3+1 ok, amiért neked szól A mágusok ideje

3+1 ok, amiért neked szól A mágusok ideje

T.I.E.K.

Ebben az írásbon feltárok  három plusz egy olyan okot, ami megmutatja, hogy A mágusok ideje című könyv neked való. Sőt, nemcsak neked való, de Neked szól! Mert minden olyan embernek szól, aki hajlandó nyitott szívvel olvasni. Aki lehet, hogy „csak” szórakozni akar, de eközben nem bánja, ha a fantáziáját erősen igénybe veszik. Aki hajlandó belekezdeni egy utazásba, ami átvezet téren és időn, és nem bánja, ha eközben érzelmi viharok röpítik a cél felé.

3 + 1 ok A mágusok ideje mellett!

Az első ok, hogy elolvasd A mágusok ideje című regényt!

Ebben a regényben olyan társadalmi helyzetekről olvashatsz, ami könnyen indulatokat válthat ki belőled. Ezek a társadalmi helyzetek egyszerre mutatnak rá arra, hogy valami probléma van a társadalmunkkal és egyszerre kiáltanak olyan hősökért, akik képesek érte tenni. A maga groteszk módján megmutatja, hogy a hősiesség nem a fizikai erőben mutatkozik meg, hanem az akaratban. Valamint elgondolkodtat azon is, hogy vajon kit terhel a felelősség azért, hogy manapság így mennek a dolgok? Az idősebb generáció okolható azért, hogy hagyta ilyenné válni a viszonyainkat vagy magában a fejlődésben kereshető az igazi indok?

Részlet a könyvből: A mágusok ideje

A második!

Ez a regény, bár bővelkedik véres megtorlásban, mégsem azt tekinti a megoldásnak. Nem a fröccsenő vér és a mindent elsöprő indulat mutat utat a társadalmi probléma orvoslásához. Az igazi megoldás vezérelve a szeretet és a szabad akarat tisztelete. Egyszer fellángolni, egyszer áldozatot hozni, sőt akár egyszer meghalni is könnyebb, mint kitartóan megdolgozni a változásért nap mint nap. Nem az a kérdés, hogy képes vagy-e meghalni azért, hogy jobb legyen, hanem inkább az, hogy képes vagy-e élni érte?

A mágusok ideje
A mágusok ideje

A karakterfejlődés legyen a harmadik!

Egy jó történetben a karakterek fejlődnek. Tanulnak és változnak. Képesek változtatni a gondolkodásukon. A mesélőnek nem az jelenti ebben a kihívást, hogy az általa megformált karakter változzon, hanem az, hogy ez egy logikus vezérelv mentén haladjon és fejlődést mutasson. Úgy változzon, hogy közben a karakter tartsa meg legjellegzetesebb jegyeit. Fontos, hogy a karakter fejlődése közben a személyisége végig felismerhető maradjon. Az olvasónak azt kell éreznie, hogy a karakter fejlődése vezet el a célhoz, nem pedig az elérendő cél igazgatja a karakter jellemét.

spiritualitás

…és a plusz egy ok, amiért neked szól A mágusok ideje

A korábban felsorolt okok már önállóan is egy jó történet ismérvei is lehetnének. Akár egyenként is elégséges indokkal arra, hogy meg akard ismerni az egész történetet. Ám ami szerintem ezen okokra felteszi a koronát, az az, hogy ezt a mesét átszövi a spiritualitás. Olyan fantasztikus elemek jelennek meg benne, amik a gyökereinkhez visznek. A hitvilágunkból és a mondáinkból táplálkozik úgy, hogy azok elemeinek felhasználásával mégis önálló történetet teremt. Teszi ezt úgy, hogy eközben felébreszti bennünk a kíváncsiságot. A kíváncsiságot arra, hogy megtudjuk, vajon ez tényleg lehetséges? Vajon tényleg létezik olyan ember, aki ezt meg tudja csinálni? Észrevétlenül formálja a mi világnézetünket is, miközben figyelemmel kísérjük a karakterek fejlődését. Úgy tanít, hogy közben gondolkodásra késztet.

…Ha bármelyik ok felkeltette az érdeklődésedet, akkor itt találod a könyvet!

….Vagy itt!

energiafonat

Vélemény, hozzászólás?