3 + 1 ok amiért Az embertől Istenig neked szól

3 + 1 ok amiért Az embertől Istenig neked szól

T.I.E.K. program
T.I.E.K.

Ebben az írásbon feltárok 3 + 1 olyan okot, ami megmutatja, hogy Az embertől Istenig című könyv neked szól! Bár a könyv nem regény mégis érdekelhet, ha fontos neked a saját fejlődésed. Az embertől Istenig egy olyan spirituális könyv, ami nemcsak filozófiai gondolatokat tartalmaz, hanem konkrét gyakorlatokat is. Gyakorlatokat, amik lépésről lépésre, egymásra épülve haladnak és így vezetnek el a célhoz. Eközben a gyakorlatok egyenként is a szellemi fejlődést szolgálják.

spirituális könyv
Az embertől Istenig

Az első ok, hogy elolvasd

Világunkban egyre nagyobb az igény arra, hogy a technikai vívmányok és a folyamatosan gyorsuló fejlődés mellett időt fordítsunk testi, lelki és szellemi egészségünk megteremtésére, megőrzésére. Az embertől Istenig című könyv azzal a céllal készült, hogy egyszerűen és érthetően írja le a gyakorlatokat. Így lehetővé teszi, hogy saját magunkat fejlesszük. Mivel a gyakorlatok egymásra épülnek, mindegyik elsajátításával megtanuljuk a következő egy részét is. Ezzel azt érjük el, hogy mire eljutunk a legnehezebb feladathoz, addigra már nagy részében ismerjük. Míg lépésről lépésre haladunk, foglalkozunk az energetikai testünk megtisztításával, a lelki egyensúlyunk megteremtésével, a tudatos energiaáramoltatással, vagy az öngyógyítással.

3+1 ok amiért Az embertől Istenig neked szól
3+1 ok amiért ez a könyv neked szól

A második ok, amiért neked szól

A könyv – a megértést szolgálva – foglalkozik a cél eléréséhez szükséges filozófiai kérdésekkel is. Az első felében boncolgatott témák, mint az ember, az Isten, a karma, vagy a lélekvándorlás, nem azzal a céllal került bele, hogy megtérítse a hitetleneket, hanem azzal, hogy a benne lévő gyakorlatok működési elvét és logikáját megmutassa. Azt gondolom nem kell vallásos embernek lenni ahhoz, hogy ezt a könyvet jó érzéssel kézbe vegyük. Elég, ha nyitottak vagyunk és kíváncsiak a benne foglaltakra.

3+1 ok amiért Az embertől Istenig neked szól
Az embertől Istenig korábbi cikk!

 

A harmadik ok az önálló utazás

Volt alkalmam különböző módokon utazni előző életeimbe. Több szakrális irányzat illetve spirituális iskola foglalkozik ezzel a kérdéssel, ám az általam megtapasztaltak egy dologban megegyeztek. Az utazó egy arra alkalmas vezető segítségével nyer betekintést egy előző életbeli eseménybe. Ebben a könyvben az olvasó megismerhet egy olyan módot, amivel egyedül is képessé válik utazni előző életébe. Sőt nemcsak megismerheti, de el is sajátíthatja azt. Mindegy, hogy a kíváncsiság, vagy a gyógyulási vágy eredményeként kezdünk el utazni. Ám azt tudnunk kell, hogy a tudatosság egy rendkívüli ajándéka az, amikor bepillantást nyerünk egy előző életünkbe.

3+1 ok amiért Az embertől Istenig neked szól
Neked szól Az embertől Istenig világszemlélete

…és a plusz egy ok, amiért neked szól

Amikor ezt a könyvet a kezedbe veszed és elmélyülsz benne, teheted ezt avval a biztos tudattal, hogy amennyiben szükségét érzed, tudsz segítséget kérni. Egyenesen a könyv szerzője az, aki segít mert a könyv anyagára épülve elkészített egy tanfolyamot. Ez a tanfolyam három részre osztva vezet végig   gyakorlatokon és a megértéshez szükséges szakrális ismereteken. Mindhárom nap önmagában is sokat segít, ám aki végig megy ezen az úton, az képessé válik arra, hogy egyedül is magabiztosan utazzon előző életébe.

Számomra minden utazás egy lépés, ami közelebb visz ahhoz, hogy valamit megértsek saját létezésemből. Megértsek egy élethelyzetet, egy pszichés problémát, vagy akár egy betegséget. Így feltárva annak okát, tudatosan indulhatok meg a gyógyulás vagy a megoldás felé.

Varga Szilárd

Vélemény, hozzászólás?